Idén 27. alkalommal települünk ki a jól megszokott Vésztő-Mágor történelmi emlékhelyre 2019 Augusztus 12 és 19 között.

73/dx
Idén 27. alkalommal települünk ki a jól megszokott Vésztő-Mágor történelmi emlékhelyre 2019 Augusztus 12 és 19 között.

73/dx
Ha Augusztus, akkor HG8SDS 🙂 Idén 26. alkalommal települünk ki a jól megszokott Vésztő-Mágor történelmi emlékhelyre Augusztus 13 és 20 között.
73/dx
Idén 25. alkalommal települ ki a HG8SDS a jól megszokott Vésztő-Mágor történelmi emlékhelyre 2017. Augusztus 13 és 20. között.
Ebben az évben a speciális HG25SD hívójellel forgalmazunk.
Webkamerán is elérhetőek vagyunk!
73/dx
2014. Augusztus 24-én véget ért a kitelepülésünk Vésztő-Mágor emlékhelyen.
Az idén is rengeteg összeköttetést sikerült létrehozni, köszönjük nektek!
Találkozunk jövőre! HG8SDS
73/dx
Immáron 22. alkalommal települ ki a HG8SDS a Vésztő – Mágori történelmi emlékhelyre.
Az idei évben ünnepli a Vésztői Rádióamatőr Egyesület a 60. évfordulóját, ezért 3 hívójellel elérhető a csapat 2014. augusztus 17 és 24 között:
HA8LKM blogjában olvasható ez a bejegyzés:
Réges régen az 50-es 60-as években ebben az épületben volt a HA8KWO Rádióklubunk majd innen a helyi tűzoltó laktanyában és a 70-es években a jelenlegi helyen a Könyvtár mögötti épületrészben működtünk, és a mai napig is „él” a klubunk. A képet HA8AL Pista bocsájtotta részemre. A kép előterében látható a kisvasút egy részlete is.
73/dx
A HG8SDS weboldala megújult, a Sárrét napok alkalmából hamarabb kerül publikálásra.
2014. Augusztus 16. és 24 között megtalálhatóak vagyunk a frekvenciákon.
Hamarosan várható a weboldal fejlesztése, tartalom frissítése, valamint a több nyelvű weboldal is!
73/dx!
21. alkalommal települ ki a HG8SDS Vésztő – Mágori történelmi emlékhelyre 2013. Augusztus 12 és 19 között.
A webkamera hamarosan elérhető lesz!
20. alkalommal települ ki a HG8SDS Vésztő – Mágori történelmi emlékhelyre Augusztus 12 és 20 között. Erre az alkalomra egy különleges hívójel lesz elérhető, a HG20SD. De a HG8WFF hívójellel is elérhetőek leszünk a sátorban 🙂
The twentieth time HG8SDS station moved to the „Magor” historic location.
Special event call.
Elköltöztünk a http://www.mystic-sound.hu/ domainről!
Az új címünk: http://www.hg8sds.hu/